Bejegyzés dátuma: szerző: memarchia

Matuska Szilveszterre bezzeg mindenki emlékszik

Szerző: VERES DÁNIEL L.

Érdekes dolog a történeti emlékezet, néha egészen megmagyarázhatatlan, hogy hogyan is működik; hogy mit, miért szelektál. Itt van például a kevesebb, mint egy hónap múlva kilencvenedik évfordulójához érő biatorbágyi „merénylet”. Remek kérdés rögtön az elején példának okáért, hogy miért nevezzük merényletnek? Válaszom nincsen rá és kétlem, hogy bárki másnak lenne, hiszen a merénylet alapvetően egy vagy több közismert személy ellen elkövetett gyilkossági kísérletet jelöl.[1] Merénylet például Ferenc Ferdinánd főherceg és felesége Hohenberg Zsófia meggyilkolása vagy épp a Libényi-féle sikertelen kísérlet Ferenc József élete ellen. A biatorbágyi esemény nem merénylet volt, hanem terrortámadás és ennek megfelelően kellene is kezelni.[2]

Ennél azonban sokkal „érdekesebb” kérdés, hogy mégis miért az elkövető személy neve az, amire mindenki emlékszik? Gondoljunk bele micsoda abszurdum lenne, ha a 2015-ös párizs terrortámadásból a közvélemény csak az elkövetők nevére emlékezne és nem arra, vagy épp arra egyáltalán nem, hogy a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen történt. Vagy, ha mindenki csak azt tudná visszamondani, hogy 2001-ben kik térítettek el repülőket, de azt nem, hogy mi történt a gépekkel és kik/mik voltak a célpontok.

Skandallum! Holott Biatorbággyal kapcsolatban ez a helyzet: a Matuska Szilveszter név valahogy az emberek többségének megragadt és talán, még a történelem iránti affinitással nemigen rendelkezők között is van, aki meg tudja nevezni a kérdéses terroristához köthető támadást. De legyünk őszinték, azért valószínűleg nem sokan.

Ad absurdum, kénytelen voltam Matuska nevét a címben is elhelyezni, mert felkelti a figyelmet, jobban, mint a Morvay Alajos. Holott ezutóbbi az a személy, aki megérdemelné, hogy emlékezzen rá valaki, ehhez képest az ő neve olyan szinten feledésbe merült, hogy még történelemben jártasabb emberek sem ismerik, sőt a terrortámadással foglalkozó cikkek is rendszeresen elmulasztják megnevezését. Tisztelet a kivételnek.

Ő volt ugyanis a Biatorbágynál 1931. szeptember 13.-án, a sínpályáról robbantással letérített vonat mozdonyvezetője.[3],[4] Sajnos nem sokat tudni róla. Nem tudni mikor született, kik voltak a szülei, mikor került a MÁV-hoz. Nem maradt fenn róla fénykép vagy akár csak egy leírás a jelleméről, külleméről. Tragikus, de gyakorlatilag annyit tudunk csak biztosan állítani, hogy mikor halt meg.

(Frissítés: Annyit tudni, hogy hagyott maga után egy feleséget és egy ötéves kisfiút. Hogy Pesti Hírlap előfizető volt és, hogy a Rákospalotai Temetőben helyezték örök nyugalomra, egy komoly tömeg jelenlétében, díszsírba. – Köszönet az információért Selmeczi Péternek.)

A MÁV egyik 301-es sorozatú mozdonya. Nem konkrétan ez a példány volt a baleset elszenvedője. Azonban azt a kocsit később helyreállították és évtizedekig szolgált még tovább, mígnem az államszocializmusban úgy döntöttek, hogy nem szükséges megőrizni az utókornak és szét nem vágták.

A 10. számú bécsi gyors vonat 1931. szeptember 12.-én, éjfél előtt harminc perccel indult el a Keleti pályaudvarból, 115 emberrel „fedélzetén” (105 utas + 10 személyzet), és durván 50 perccel később, közel 70 km/h-ás sebességgel áthaladt a biatorbágyi viadukton.[5],[6],[7] A pokolgép ekkor aktiválódott és felrobbant a sínpályán (tehát a közhiedelemmel ellentétben, maga a híd nem robbant fel), amely következtében a mozdony kisiklott, majd pillanatokon belül lefordult a viaduktról. A több mint 140 tonnát nyomó MÁV 301-es sorozatú mozdony megindult a 29 méteres mélységbe és magával rántotta az azt követő hat vagont is.[8],[9] A hatodik és hetedik kocsi között azonban elszakadt a csatolás, így a hetedik kocsi kisiklott ugyan, de a hídon maradt, a mögötte lévő maradék öt pedig a sínen állt meg.[10]

A gőzmozdony, öt másodperccel a hídon történt robbanást követően a földbe csapódott, majd annak kazánja maga is felrobbant. A robbanás iránya a hengeren belül előre és hátra haladt, így Morvay Alajos és a vele a vezetőkabinban utazó fűtő, Nemes Miklós azonnal szörnyet haltak.[11]

Öt másodperc.[12] Ennyi ideje volt Morvay Alajosnak arra, hogy valamit reagáljon az eseményekre és sikerült neki. A mozdony ekkor már valószínűleg a levegőben volt ugyan, de a masiniszta még be tudta húzni a vészféket, ami a szerelvény minden tengelyénél fékhatást idézett elő. Ennek köszönhető, hogy a hatodik kocsi mögött elszakadt a csatolás és a szerelvény vége a síneken maradt. Nem csak azok életét mentette meg, akik az utolsó hat kocsiban utaztak, de azokét is, akik a viadukt alá zuhantokon tartózkodtak, hiszen a fékhatásnak köszönhetően nem zuhant rájuk további hat vasúti kocsi is.[13]

Morvay Alajos ötmásodperc alatt, kilencvenhárom ember életét mentette meg. A maradványait úgy találták meg, hogy az élettelen keze még mindig a fékkart szorította.[14] Talán megérdemelné, hogy az ő nevére emlékezzen az ország, nem pedig egy elmebeteg terroristáéra.

LÁBJEGYZET:

[1] merénylet; In: Révai Nagy Lexikona; XIII. kötet, Lovas-Mons; Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt.; 1915; 623.

[2][2] terror; In: Magyar Etimológiai Szótár; [2021.08.22]; https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/t-F4015/terror-F413F/

[3] Vargyai Gyula: A biatorbágyi merénylet, Merénylet a merénylet ellen; In: Magyar Elektronikus Könyvtár; [2021.08.22.]; https://mek.oszk.hu/04900/04964/html/

[4] Bárdos Imre: Merénylet Biatorbágyon – Nyolcvan éve történt 1.; In: Indóház Online; [2021.08.22.]; https://iho.hu/hirek/merenylet-biatorbagyon-80-eve-tortent-1

[5] Bárdos Imre: Merénylet Biatorbágyon – Nyolcvan éve történt 1.; In: Indóház Online; [2021.08.22.]; https://iho.hu/hirek/merenylet-biatorbagyon-80-eve-tortent-1

[6] Tarján M. Tamás: 1931. szeptember 13. | Matuska Szilveszter felrobbantja a biatorbágyi viaduktot; In: Rubicon Online;

[7] Nagy Tamás: Merénylet!; In: Belvedere; 1994; VI. évfolyam; 3-4. szám; 27-35.; 28.

[8] Nagy Tamás: Merénylet!; In: Belvedere; 1994; VI. évfolyam; 3-4. szám; 27-35.; 28.

[9] Újabb szoborgőzös érkezett az Operaházhoz; In: Indóház Online; [2021.08.22.]; https://iho.hu/hirek/ujabb-szoborgozos-kerul-az-operahazhoz-200203

[10] Bárdos Imre: Merénylet Biatorbágyon – Nyolcvan éve történt 2.; In: Indóház Online; [2021.08.22.]; https://iho.hu/hirek/merenylet-biatorbagyon-80-eve-tortent-2

[11] Nagy Tamás: Merénylet!; In: Belvedere; 1994; VI. évfolyam; 3-4. szám; 27-35.; 28.

[12] Bárdos Imre: Merénylet Biatorbágyon – Nyolcvan éve történt 2.; In: Indóház Online; [2021.08.22.]; https://iho.hu/hirek/merenylet-biatorbagyon-80-eve-tortent-2

[13] Bárdos Imre: Merénylet Biatorbágyon – Nyolcvan éve történt 2.; In: Indóház Online; [2021.08.22.]; https://iho.hu/hirek/merenylet-biatorbagyon-80-eve-tortent-2

[14] Bárdos Imre: Merénylet Biatorbágyon – Nyolcvan éve történt 2.; In: Indóház Online; [2021.08.22.]; https://iho.hu/hirek/merenylet-biatorbagyon-80-eve-tortent-2

Bejegyzés dátuma: szerző: memarchia

Visszhang: Mennyibe került a Szent István?

Szerző: Veres Dániel L.

Érkezett az előző bejegyzéshez (Mennyibe került az SMS Szent István? / 2021.08.16.) két kérdés, javaslat, ezekre reagálnék.

Először is idézem Szakács András kommentjét:

„És az ország méretéhez, gazdasági erejének figyelembevételével ez mekkora erőbedobást kívánt? Van az a legenda, hogy az ország (sztorija válogatja) X százaléknyi GDP-be került.”

Igazából ez eszembe juthatott volna, mikor vizsgáltam a témát, de a közérthető példára koncentráltam, nem pedig erre, holott teljesen jogos és érdekes kérdés.

Namármost, ha jól értelmezem GDP, GNP és egyéb finomságok nem nagyon vannak, illetve mai formájukban még nem léteznek a dualizmus idején, plusz nem is sikerült pár óra keresés után sem találnom 1912-es adatot, ami valami ilyesmiről szólna. (Nyilván a megjelenés után egy órával jön majd valaki, hogy ő megtalálta…). A legközelebbi, amit találtam, az 1916-os adat, tehát már javában a háborús gazdaságból származik, de muszáj lesz ezt használni.

Eszerint a „tiszta nemzeti jövedelem” – bárminek is felelne ez ma meg egész pontosan – Magyarországon 6.742.000.000, azaz hatmilliárd-hétszáznegyvenkét millió korona volt.[1] Ez valószínűleg valamivel alacsonyabb lehetett az 1912-es évben, de ebből kiindulva összességében valahol a 0,8 és 1% közötti számot tehet ki a csatahajó építési költsége. Ehhez képest, ma Magyarországnak, mint NATO tagállamnaknak, a GDP-jének 2%-át kell a hadiiparra fordítania.[2] A teljes hadiiparra, míg a Szent István esetén egyetlen hajóról beszélünk.

Megtaláltam még, szintén nem az 1912-es, de az ahhoz képest egy évvel korábbi teljes magyar költségvetési adatot is, ez: 1.556.000.000, azaz egymilliárd-ötszázötvenhat millió koronára rúgott.[3] Tehát – az 1911-es költségvetéshez hasonlítva az 1912-es kiadást – durván 3,82%-ot (!) tett ki a dreadnought. Egyébként ugyanebből a dokumentumból kiderül, hogy a Monarchia teljes költségvetésének mintegy 14%-át a hadikiadások tették ki.[4] Ami – az 1916-os adattal számolva – a „tiszta nemzeti jövedelem” nagyjából 7%-át is kitenné.

Long story short: iszonyatos pénzeket költött a Monarchia hadiparra, illetve a Szent István csatahajó költségei is, még százalékban is szabadszemmel láthatóak.

A másik visszhang pedig Pelles Márton, a blogbejegyzés alá írt kommentje (ilyet is lehet ám), ezt is idézem:

„Esetleg érdemes lehet a korablei (sic!)[5] aranyalapú koronát arany értéken is átszámolni a mai forintra, mert az angol font nem ugyanúgy inflálódott, mint az értékét viszonylag jól örző (sic!) arany, és a kettő indexéből egy kompozit indexet gyártani a korabeli korona és a mai forint összevetésére, mert nekem aranyalapon rendre a te összegeidnek duplája jön ki, miközben 1913 előtt nálam is 1 font = 24 korona 2 fillér.”

Bevallom kissé feszélyezve érzem magam, attól hogy bölcsészként egy közgázossal kell „összecsapnom”, gazdaságtörténeti terepen, de azért igyekszem. 😃

Nézzük hát meg ezt a verziót. (Mondtam, hogy több módon lehet számolni. A cikk második felében egy harmadikat is megnézünk.) Először is, van egy olyan fogalom, hogy pénzláb: ez egy adott valuta értékét mutatja meg egy kilogramm színaranyban.[6] Na most, én kompozit indexet nem fogok tudni számolni, ránéztem a képletekre és elsírtam magam, azonban az aranyalapú számolásokat elvégeztem.

Valóban, 2,6-szor magasabb ár jön ki akkor, ha a Szent István 60.000.000 koronás árát előbb átszámoljuk színaranyra (1kg arany = 3280 korona tehát: ~18 tonna arany), majd az aranyértékét szorozzuk át mai áron forintra.[7],[8] Az így kapott szám 315.000.000.000, azaz háromszáztizenöt milliárd forintra rúg. Ebből 1.000 helyett, már 2.600 autóbusz jönne ki.[9]

Ahhoz, hogy valamelyest ellenőrizni tudjuk a két egymástól jelentősen eltérő eredményt, kiszámoltam és összevetettem háromféle módon a Szent István csatahajó, 1 kg fehér kenyér és 1 db friss Népszava árait. Ez látható alább:

SMS SZENT ISTVÁN

Eredeti ár191260.000.000 K
Font alapú számolás2021121.000.000.000 HUF
Arany alapú számolás2021315.000.000.000 HUF
Kenyér alapú számolás2021130.000.000.000 HUF

1 KG FEHÉR KENYÉR

Eredeti ár19120,32 K (32 fillér)
Font alapú számolás2021642 HUF
Arany alapú számolás20211682 HUF
Valós ár2021692 HUF

NÉPSZAVA

Eredeti ár19120,08 K (8 fillér)
Font alapú számolás2021160 HUF
Arany alapú számolás2021420 HUF
Kenyér alapú számolás2021173 HUF
Valós ár2021400 HUF

Mielőtt megmagyaráznám a számokat, meg kell említenem a „kenyér alapú számolást”, ez volna ugyanis egy harmadik módja a koronaérték számításának. Ez arra alapszik, hogy a kenyér egy alapvető élelmiszer, aminek különösebben nem változik sem az elkészítési módja, sem a anyagköltségi relatív ára, tehát a mai árát elosztva az 1912-essel meg lehet kapni egy szorzót (2162,5), amivel beszorozva az akkori árakat, megkapjuk a mai értékeket.

Ha a kenyér alapján számolunk, akkor egy, az általam használt (font alapú) számolásnál valamivel magasabb, de közel azonos számokat kapunk. A 32 filléres ár egyébként egy átlag vonás, mivel a korabeli apróhirdetéseket kutatva több helyen 28, illetve 36 filléres árakat találtam egy kg kenyérre, 1912-ben.[10],[11] Hasonlóképpen a Tesco és az Aldi árait átlagoltam a 2021-es, valós árhoz.[12],[13] Sajnos egyik cég sem szponzorál, de igény volna rá.

A kenyér és a csatahajó árainál a számok a font alapú számítást igazolják, míg a Népszava esetén az aranyalapút. Hogy lehet ez? Spekuláció, de valószínűleg összességében drágább a napilap előállítása, mint 1912-ben volt. Mindemellett, a csatahajó esetében hajlandó lennék elfogadni a magasabb árat, de azt, hogy egy kiló kenyér közel 1.700 forintnál állna meg, én nem tartom túl valószínűnek.

Továbbá – és megint megjegyzem, hogy nem szívesen szállok vitába a közgázossal – , de megnéztem az arany, a font és a dollár értékének alakulását az elmúlt 50 évre visszamenőleg, s míg az utóbbi kettő folyamatos, de egyenletes inflációt mutat, addig az arany esetében az látszik, hogy 2006-ig nagyjából szinten volt, azóta pedig borzalmasan elszállt.

Míg 1971 augusztusában 1 kg arany 530,81 fontot ért, addig ma ez 42.168,6 font. Ez egy 79-szeres (!) értékváltozás (7900%). Míg ezzel párhuzamosan, azonos időintervallumon belül a font értéke 14,5-szörösen változott „csak”, azaz egy 1450%-os emelkedést tudhat magáénak.

Ha az aranyértékét dollárban számoljuk, akkor 1306,93 USD-ról inflálódott 57.292,63 USD-ra egy kg arany ára. Azaz 4383%-os inflálódás figyelhető meg, míg maga a dollár csak 675%-ot inflálódott.

A fenti adatok mind kiszámíthatóak a BullionbyPost (USD), illetve BullionbyPost (GBP), valamint a már az előző cikkben is említett Official Data oldalak segítségével.

De kérem Mártont, hogy ha valamiben tévedek feltétlenül jelezze, illetve a kompozit index is érdekesen hangzik, csak az én képességeimet meghaladja.

(Te jó ég és én ezt egy gyorsan megírható, rövid kis cikknek terveztem. 😱)

LÁBJEGYZET:

[1] Magyarország és Ausztria nemzeti jövedelme; In: Magyar Gyáripar; VI. évfolyam; X. szám; 11.

[2] Magyarország növeli a katonai kiadásokat – 2024-re teljesíti a NATO-követelményeket; In: Portfolio; [2021.08.20.]; https://www.portfolio.hu/gazdasag/20180608/magyarorszag-noveli-a-katonai-kiadasokat-2024-re-teljesiti-a-nato-kovetelmenyeket-288296

[3] Nagyhatalmak katonasága; In: Kincses Kalendáriom; Budapest; Rákosi Jenő Budapesti Hirlap Ujságvállalata, 1911; 368-369; 368.

[4] Ezt a számot hibásan adtam meg a kommentre adott eredeti válaszban, a Facebookon.

[5] https://64.media.tumblr.com/82ab51c920556382a973a8329b45d74d/33f777c0bba011bd-4a/s500x750/6b12e5bdef05ad8635cde9d3684de1eea4972569.gifv

[6] Pénzláb; In: Magyar Katolikus Lexikon; [2021.08.20.]; http://lexikon.katolikus.hu/P/p%C3%A9nzl%C3%A1b.html

[7] Greisiger Róbert: A pénz és annak alapját képező értékről; In: Bányászati és Kohászati Lapok; XLII. évfolyam; II. kötet; 1909; 17. szám; 268-274; 273.

[8] Az aktuális aranyárfolyam: http://www.arany-arfolyam.hu/ Gyakorlatilag folyamatosan változik, én végig 17.244.000 forint = 1 kg arany értéken számoltam.

[9] Veres Dániel L.: Mennyibe került az SMS Szent István?; In: Mémarchia; [2021.08.20.]; https://memarchia.wordpress.com/2021/08/16/mennyibe-kerult-az-sms-szent-istvan/

[10] Kovács Sándor: Sütőde a Szt István-tér 7. sz. alatt; In: Szeged és Vidéke; VIII. évfolyam; 21. szám; 1912; 8.

[11] Schweiger I.: A közönség figyelmébe!; In: Félegyházi Hirlap Egyesült Félegyházi Hiradó; XXX. – XVIII. évfolyam; 49. szám; 1912; 8.

[12] https://bevasarlas.tesco.hu/groceries/hu-HU/products/2004020261499

[13] https://www.aldi.hu/hu/kinalatunkbol/azon-melegeben/reszletes-oldal/ps/p/azon-melegben-kovaszos-cipo-12/

Bejegyzés dátuma: szerző: memarchia · 2 hozzászólás

Mennyibe került az SMS Szent István?

SMS Szent István

Szerző: Veres Dániel L.

Durván 60.000.000, azaz hatvanmillió osztrák-magyar koronába.[1]

Köszönöm a figyelmet!

Oké, ez a cikk nyilván nem csak erről a lényegében nekünk semmit mondó adatról szól, amit bárki megtalál akár még a Wikipédia kapcsolódó oldalán is. Sokkal inkább arról, hogy mit jelent ez a szám, mai értelemben? Mikor anno megkérdeztem egy, most iránta érzet tiszteletből meg nem nevezett, ELTE-s tanáromat, akkor azt a választ kaptam, hogy:

„A megválaszolásához két történész és három közgazdász jelenléte szükségeltetik.”

Spoiler: Nem így van. Magának a számolásnak a leírása ugyan bonyolultnak tűnhet, de a valóságban csak pár darab elemi művelet végrehajtására van szükség ahhoz, hogy megközelítőleges választ kapjunk. A kérdés pedig:

„Mennyit ér ma, jó magyar forintban, 2021-es árfolyamon hatvanmillió osztrák-magyar korona?”

Ha nem érdekel maga a számolás menete és logikája, akkor a következő 4 bekezdést nyugodtan ugord át.

Számolás ON

Van egy-két módja annak, hogy hogyan álljunk neki egy történelmi valuta átszámolásának, egy mai valutára, én személy szerint azt szoktam alkalmazni, hogy a vizsgált évi valutát, tehát jelen esetben az 1912. évi 60.000.000 osztrák-magyar koronát (Továbbiakban: OMK[2]) átszámolom 1912. évi olyan valutára, amely azóta is kontinuitást mutat. Ilyenre példa a svájci frank, az amerikai dollár, illetve az angol font. Csak, hogy értsük: nem mutat kontinuitást a magyar forint, hiszen előtte 1946-ig magyar pengő, azelőtt pedig 1927-ig magyar korona volt.

Az angol font (és az USD) jó döntés egy ilyen számolás során, mert nem csak kontinuitást mutatnak, de a történelmi értékeik is jól dokumentáltak az elmúlt 200-300 évre visszamenőleg. Rengeteg ilyen infláció kalkulátor található a neten, mi most az Offical Data-t és az angol fontot használjuk. Arra is több mód van, hogy előkerítsük az 1912-es árfolyamokat, én a Közgazdasági Értesítőből vettem a számokat. Zárójelesen megjegyzem, hogy a csúnya-gonosz Wikipédián is, bár valóban hivatkozások nélkül, de olybá tűnik, hogy pontos adatok találhatóak. Legalábbis, amiket ellenőriztem, azok jók voltak.

Az Értesítőből származó adatok szerint 1912-ben 2.209.000 angol font (GBP) megegyezett 53.000.000 OMK-val.[3] Ami azt jelenti, hogy:

1 OMK = 0,041679[4] GBP

avagy

23,99 OMK = 1 GBP.

Most már ismerjük az 1912-es arányokat, tehát vesszük a hajó árát és elosztjuk 23,99-cel. Az eredmény 2.501.042 GBP, továbbra is 1912-ben. Ekkor vesszük elő a korábban linkelt infláció kalkulátort és a helyes beállítások megtétele után az kiszámolja nekünk, hogy 2021-es értéken, a Szent István költségei 293.038.991 angol fontra rúgnak. Ekkor már csak egy egyszerű szorzás van hátra, a cikk írásakor[5] 1 angol font 413,79 jó magyar forintot ér, tehát:

Számolás OFF

Az SMS Szent István csatahajó költségei mai forintra átszámolva 121 milliárd körüli összegnél állnának meg.

Felmerül a kérdés: Ez sok? Kevés? Reális? Nos, itt kezdenek problémássá válni a dolgok.

Nézzük először azt, hogy mit jelent egyáltalán 121 milliárd forint, mert ekkora összeget már nehéz érzékelni. Ennyi pénzből 1000, azaz ezer vadiúj Mercedes csuklós buszt lehetne vásárolni.[6] Viszonyításképpen: Budapesten ma nagyjából 1500 autóbusz közlekedik összesen a BKK kötelékében. Ennek érzékeltetéséhez itt egy infografika, megjegyzem ügyeltem rá, hogy a hajó és a buszok méretarányosak legyenek, csak hogy legyen lehetőségünk elképzelni milyen hatalmas is volt egy első világháborús csatahajó.[7]

Oké, de ez drága egy hajónak?

A rövid válasz az, hogy “nem”, a hosszú az, hogy erre “nem lehet ilyen egyszerű választ adni”. Ha egy mai modern hadihajó költségeihez viszonyítjuk, akkor elsőre nem tűnik annak. Legalábbis az amerikai kongresszus számításai szerint egy fregatt gyártása a közeljövőben durván 360 milliárd körüli összegre rúgna.[8] De ebben a példában 110 év technikai különbségeit próbáljuk összevetni úgy, hogy megközelítőleg sem azonos hajótípusokat vizsgálunk.

Azonban mivel a második világháború óta senki nem gyárt csatahajókat, így új csatahajókkal nehéz lenne összevetni az adatokat. Talán a repülőgép-hordozókkal lehetne értelme ilyen összehasonlítást végezni, hiszen 1945 előtt a csatahajókat tekintették „capital ship”-nek (ennek nincsen jó magyar fordítása, de nagyjából a legfontosabb/legerősebb hajótípust akarja kifejezni vele az angol), míg ’45 óta az anyahajókat. A legmodernebb amerikai hordozó a USS. Gerald R. Ford (ennyire kifogytak a nevekből?), ami megközelítőleg 4.000 milliárd forintba került.[9] Ez már kimondhatatlanul magas összeg és a Szent István 121 milliárdja eltörpül mellette.

USS Gerald R. Ford

Viszont a Szent István ugye nem tudta 50+ kilométerről föld-levegő rakétákkal védeni magát ellenséges olasz léghajók ellen, miközben 75 repülőt szállított. Arról nem beszélve, hogy csak két gőzturbina hajtotta, nem pedig két atomreaktor. Pedig igény lett volna rá.

Talán érthető, hogy mi az egyik faktora a nehézségeknek, akkor, mikor arról beszélünk, hogy „oké, de ez sok vagy kevés?”.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ugye nem egészen mai viszonylatban működtek az életkörülmények, bérezések sem. Magyarul: könnyű úgy „leszorítani” az árakat, ha nem kell túlzásba vinned a fizetéseket. A Ganz-Danubius gyáralkalmazottainak pontos bérezéséről megnyugtató an biztos számot én személy szerint nem találtam. Azonban egy külön írást érdemlően érdekes, a folyóiratokban történő egymást hazugozó vitát felleltem, ahol a Ganzos szakszervezetek és a Ganz-Danubius saját képviselete esik egymásnak. Előbbi azt mondja, hogy rengeteg dolgozó heti 3 koronás éhbérért van foglalkoztatva, míg utóbbi azt, hogy a napszámosok is napi 3,5 korona, a szakmunkások pedig napi 7 korona átlagbért kapnak kézhez.[10],[11],[12]

Amennyiben a szakszervezeteknek van igaza, akkor egy átlag dolgozó havi bruttó bére, ma 25.000 jó magyar forintot érne. Amennyiben a gyárnak úgy, a napszámosé 145.000, a szakmunkásé 280.000 forint körül lenne. Ez két, egymásnak borzalmasan ellentmondó adat és legyünk őszinték: az igazság valószínűleg a kettő között van valahol.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogyha hihetünk a Népszavának – és bár kétségtelenül nem volt objektív, miért ne hihetnénk? – a Ganz-Danubius rendkívül fukar volt saját dolgozói biztonságának, egészségének megtartásában is. Ennek következtében már a Szent István építésének első két évében elérte a 2000-et (!) a súlyos sérülések és halálos balesetek száma, a rajta dolgozó munkások körében.[13]

Lábjegyzet:

[1] Dieter Winkler – Erwin Sieche – Walter Blasi: Seiner Majestät Schlachtschiff Szent István; In: Österreichs Bundesheer; [2021.08.15.]; https://web.archive.org/web/20131109155344/http://www.bmlv.gv.at/omz/ausgaben/artikel.php?id=425

[2] Ez nem hivatalos rövidítés a valutának, csak én használom az egyszerűség kedvéért. A valóságban a „K”, illetve „Cor.” rövidítések voltak gyakoriak, de ekkor még a ma is használatos hárombetűs rövidítések, lásd.: USD – dollár, még nem léteztek.

[3] Magyar Királyi Kereskedelemügyi Miniszter: Az angol külkereskedelem; In: Közgazdasági Értesítő; VII. évfolyam; 1912; II. kötet; Pesti Könyvnyomda Rt; Budapest; 1893; 565-566; 565.

[4] Undorító egy ilyen hosszú tizedestört, de ha kerekítünk és 0,04-gyel számolunk, akkor már a következő számolásban az jön ki, hogy 25 OMK = 1 GBP és akkor még nem estünk neki a milliós tételeknek.

[5] 2021.08.15.

[6] Omnibusz Blog: Jóval drágábban kapja új Mercedes buszait a BKV, mint a DAKK; In: Omnibusz Blog; [2021.08.16.]; https://omnibusz.blog.hu/2019/06/12/joval_dragabban_kapja_uj_mercedes_buszait_a_bkv_mint_a_dakk

[7] A hajó grafika a http://shipbucket.com/drawings/8090 adatbázisából, a busz oldalképe a Mercedes oldaláról https://www.mercedes-benz-bus.com/hu_HU/models/conecto/facts/technical-data.html való.

[8] Philip L. Swagel: The Cost of The Navy’s New Frigate; In: Congressional Budget Office; [2021.08.15.]; https://www.cbo.gov/publication/56675

[9] Brad Howard: Expensive, massive and lethal: The future of the aircraft carrier; In: CNBC; [2021.08.15.] https://www.cnbc.com/2021/02/23/-expensive-massive-and-lethal-the-future-of-the-aircraft-carrier.html

[10] A Ganz gyári kizárás; In: Népszava; XL. évfolyam; 1912; 183. szám; Budapest; 8.

[11] A Magyar Vasmüvek és Gépgyárak Országos Egyesületének munkásügyi szervezete a következő közlemény közzétételére kérte fel lapunkat; In: Az Ujság; X. évfolyam; 1912; 42. szám; Budapest; 17.

[12] A kizárt vasmunkások; Pesti Hirlap; XXXIV. évfolyam; 1912; 42. (11.663.) szám; Budapest; 13.

[13] A Ganzék halálgyára; In: Népszava; XLI. évfolyam; 1913; 278. szám; Budapest; 9.

Bejegyzés dátuma: szerző: memarchia

A Mémarchia válasza Balogh Gábornak

Szerző: Veres Dániel L.

Ez a szöveg eredeti formájában a Habsburg Mémarchia Facebook oldalán jelent meg, 2021. augusztus 2.-án. Az itt olvasható verzió formai, de nem tartalmi eltéréseket mutat.

A 2021. július 30.-i mémposzttal kapcsolatban ígértem, a közismert újságíró, Balogh Gábor számára, hogy összeszedem a forrásokat. Nem felejtettem ám el, csak viszonylag körülményesebb volt a könyvtári online olvasójegy érvényesítés, mint azt az ember a 21. században, az “online minden” második évében ildomosnak találná.

A július 30.-i poszt

„Csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam” – szól a mondás, amit Churchillnek tulajdonítunk (spoiler: fogalmunk sincs, hogy tényleg mondta-e) és ez abszolút igaz a dualizmuskori népszámlálásokra is. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Keleti Károly annyit csalt, amennyit nem szégyellt és a jelek szerint semmit nem szégyellt.

Valaki meg is jegyezte a kommentekben, hogy a magyarországi népszámlálásokon nem nemzetiségi, hanem anyanyelvi alapon számoltak. Ez majdnem igaz, de a valóságban a helyzet ennél is komikusabb volt: még csak nem is anyanyelvi alapon történt, hanem a biztosok olyan kérdéseket tettek fel mint: „Mely nyelvet érzi leginkább magáénak?”; „Melyik az a nyelv, amin legszívesebben beszél?”[1]

Ez jelentős, mert például ahogyan ma is: egy átlag roma származású fiatal erre a kérdésre nem a lovárit fogja rávágni, hanem a magyart. Nem volt ez másképp már a 19. század második felében sem.[2] Főleg nem a századfordulót követően, amikor igazán beindult a magyarosítás, az asszimiláció. Lásd.: Lex Apponyi, ami szerint veszélyes a gyerekekre nézve, ha a nemzetiségi tanár, népszerűsíti a nemzetiségét. A törvény értelmében erre hivatkozva akár nemzetiségi iskolák bezárására is volt lehetőség. (Igen, már akkor is tudtak gyűlöletkeltő, ostoba törvényeket hozni, ebben azóta sincs változás. Mellékesen megjegyzem ezt az Apponyit küldte ki az ország tárgyalni a nemzetiségek ellenében Versaillesba, ggwp.)

Visszatérve, egyébként időről-időre előfordult, hogy valamiért a nemzetiségi arányokat is felmérték. Válaszolva Gábor azon felvetésére, miszerint:

„Kíváncsi lennék arra is, hány zsidó sorolta magát a huszadik század elején a magyaron kívül bármilyen más nációba.”

A válasz az, hogy már 1851-ben is, a zsidó lakosság durván 70%-a zsidónak vallotta magát, számszerűen 252.000-en, a több mint 350.000-ből.[3]

Volt egy olyan megjegyzés is, amit Gábor nem sokkal később módosított, de én még láttam és biztos, ami biztos nem árt rendbe tenni. Nem szó szerint idézem, de az állítás lényege az volt, hogy Magyarországon országosan sem volt soha közel 300.000-hez a cigányság lélekszáma. Ez tételesen nem igaz. És ez megint remek példája az „legszívélyesebben használt nyelv” kérdésnek, szemben az anyanyelvvel/nemzetiségivel.

Az 1890. évi népszámlálás szerint ugyanis a Horvátország nélküli Magyarországon mintegy 91.000 fő cigány élt.[4] Sőt, ha az 1910-es népszámlálást nézzük, akkor 121.000 főben maximalizálódik ez a szám.[5] Tehát a matek kijönne, amit Gábor mondott, csak van ez a fránya 1893. évi czigányösszeírás. (Esküszöm ennek ilyen undorító neve van, nem én találtam ki.) Ebben a statisztikában már kijött a kis híján 275.000-es szám.[6] Talán nagyobb probléma nélkül belátható, hogy matematikailag is lehetetlen, hogy mindössze három év alatt megháromszorozódjon a cigányság lélekszáma. Az azt jelentené, hogy három éven keresztül egyikük sem halt meg és mindenkinek, de mindenkinek, értsd.: gyermeknek és idősnek, asszonynak és férfinak is fejenként két gyereket kellett volna szülnie. Ha csak a nőket számoljuk ebbe bele, akkor négyet. Három év alatt. Itt és ekkora mértékben bukik ki tehát a különbség a „szívélyesen beszélt nyelv” és a nemzetiség között.

Gábor azt is mondta, hogy:

„A cigányok közül csak a letelepülteket tudták számba venni”.

Igen, de ugyanebből az összeírásból az is kiderül, hogy a ’90-es évek elején már kevesebb, mint 10.000 vándorcigány élt az országban, a többi 265.000 már letelepült. Közülük 240.000-en véglegesen.[7]

„A kivándorlás – ami nem tudom amúgy, hogy jön ide – a szlovákok után a magyarokat érintette leginkább.”

Nem egészen. Valóban a szlovákok az elsők, de a 1,5 – 2 milliós kivándorlási szám második helyén a ruszinok állnak és összességében is a teljes szám háromnegyedét teszik ki a nemzetiségek. Ez valahol 1,2 és 1,5 millió fő között volt.[8] A magyarság mindössze 7%-ot veszített a kivándorláson, míg a szlovákok és a ruszinok fejenként 25-25%-ot.[9]

Szerk.: Mint utóbb kiderült Gábor azt véleményezte a mémmel kapcsolatban, hogy bár a kivándorlás valóban a nemzetiségeket sújtotta jobban, arra irányuló politika / tevékenység nem volt, hogy minél több nemzetiségi polgár távozzon az országból, tehát igaza van abban, hogy a mém által véleményezett politika szempontjából irreleváns.

Ami ezt a kijelentést illeti:

„Horvát-Szlavónországot amúgy sem lehetett beleszámolni, mivel ez a Magyar Királyság népszámlálása volt.”

Én maximálisan egyetértek vele és amióta meg az oldal hirdetem ezt a hozzáállást, csak ugye manapság nem ez az általános hozzáállás. Lásd.: Nagy-Magyarország kitűzők, stb. Kicsit olyan a magyar attitűd ehhez, hogy amikor kényelmes, akkor a horvátok hozzánk tartoznak, ha nem, akkor nem.

Zárószónak még annyit, hogy az amúgy is tragikus 20. század egyik tragikus eleme, gondolata, hogy 600.000 zsidó, 1910-ben még magyarnak lett számolva, míg 30 évvel később ők és gyermekeik már nem hogy magyarnak, de embernek sem.

Lábjegyzet:

[1] Dobszay Tamás – Fónagy Zoltán: Etnikai viszonyok; In: Magyarország története a 19. században (Szerk.: Gergely András); Osiris Kiadó; Budapest; 2005; 412-417; 412.

[2] Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal: A Magyarországban 1893. január 31-én végrehajtott czigányösszeírás eredményei, Magyar Statisztikai Közlemények, IX. kötet; Athenarum Rt; Budapest; 1895; 11.*

[3] Dobszay Tamás – Fónagy Zoltán: Etnikai viszonyok; In: Magyarország története a 19. században (Szerk.: Gergely András); Osiris Kiadó; Budapest; 2005; 412-417; 412.

[4] Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal: A Magyar Korona Országaiban az 1891. évben végrehajtott népszámlálás eredményei, Magyar Statisztikai Közlemények, I. Kötet; Pesti Könyvnyomda Rt; Budapest; 1893; 122.*

[5] Dobszay Tamás – Fónagy Zoltán: Etnikai viszonyok; In: Magyarország története a 19. században (Szerk.: Gergely András); Osiris Kiadó; Budapest; 2005; 412-417; 413.

[6] Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal: A Magyarországban 1893. január 31-én végrehajtott czigányösszeírás eredményei, Magyar Statisztikai Közlemények, IX. kötet; Athenarum Rt; Budapest; 1895; 18.

[7] Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal: A Magyarországban 1893. január 31-én végrehajtott czigányösszeírás eredményei, Magyar Statisztikai Közlemények, IX. kötet; Athenarum Rt; Budapest; 1895; 18.

[8] Nagy Mariann – Katus László: A Magyar Korona Országainak nemzetiségei a 18-19. században; In: Árkádia Folyóirat; [2021.08.02]; TOR001_TAN_nagy-katus.pdf (arkadiafolyoirat.hu); 24.

[9] Dobszay Tamás – Fónagy Zoltán: Kivándorlás és Bevándorlás; In: Magyarország története a 19. században (Szerk.: Gergely András); Osiris Kiadó; Budapest; 2005; 426-427; 427.